Alig pár nap telt el az előző verseny óta és már itt is volt a következő megmérettetés. Mivel az előző alkalommal egy bukásba keveredtem, amit szerencsére kisebb zúzódásokkal megúsztam nagyon reméltem, hogy ez nem befolyásolja a teljesítményem. Teljesen más összetételű sorral álltunk most fel a rajthoz, és bíztunk benne, hogy jól tudunk majd összedolgozni. Természetesen a taktikát most is előre megbeszéltük, kiosztottuk a feladatokat egymás között és én úgy láttam a verseny közben, hogy ezt mindenki teljesítette is.
A rajtot követően nem tudtam a mezőny elejébe kerülni közvetlenül, így nem is tudtam aktívan részt venni a kezdeti akciókban. Viszont Rózsa Balázs és Byron Munton többször is próbálkozott szökéssel, de sikertelen volt mindegyik kísérletük.
Mígnem elértünk a szakasz első, hosszú hegyéhez, ahol egy egészen jó tempóban haladt felfelé a mezőny. A lejtmenet után voltak újabb támadások, aminek a vége az lett, hogy 2 főt mégis elengedett a mezőny. Gondoltam egy nagyot és mivel úgy ítéltem meg, hogy nincsenek még messze, próbáltam felugrani rájuk. Ez egy darabig jó ötletnek is tűnt, folyamatosan közeledtem hozzájuk, szépen lassan ledolgoztam az előnyüket. Viszont, amikor hátranéztek és megláttak – már ott voltam kb 10-15 mp-re tőlük – nem vártak meg. Így onnantól saját tempóra kapcsoltam, pár kilométerrel később pedig utolért egy török versenyző, akivel elkezdtünk összedolgozni. Ez egészen a második hegy megmászásáig működött is, innentől ismét saját tempóra váltottam és vártam a mezőnyt, ami igen komoly tempót diktált felfelé. 
Nagy nehezen beálltam Karl Ádám mögé és mielőtt elkezdett szakadni a sor előtte próbáltam összezárni. Amikor az eleje még tovább szakadt, akkor Byron volt aki még segített a felzárkózásban. Egy igen csak megfogyatkozott boly maradt a hegy végére, ahol több csapat  is úgy volt vele, hogy most nem szabad “meghalni”. Byron-nal mi is elkezdtünk beforogni, de viszont itt már éreztem, hogy nekem ez a végjáték. A kocsisort nem engedték még be utánunk így az egész helyzet kezdett kicsit neccesnek tűnni számomra.
Kérdeztem Ádit, hogy kell-e neki esetleg kaja vagy kulacs, mert akkor adok neki az enyémből kísérőkocsi híján. Én pedig ekkor már tudtam, hogy a körözéseket nem fogom kibírni. Az első kör végén utolért minket a főmezőny, itt voltak a többiek a csapatból, neki is jeleztem, hogy nekem ennyi volt. Elmentem hátra a kocsihoz, hogy kérjek frissítőt és felvigyem még nekik, viszont már nem értem vissza a mezőnyre, mert teljesen elfogytam… Így végül nem fejeztem be a versenyt, de a csapatért úgy érzem megtettem minden tőlem telhetőt. 
Ádi végül a 15. helyen ért célba.

Következő versenyem: 
Ápr. 9-12. Giro d’Abruzzo (2.1)